Emotions.

20. rész

-Cara. - fogtam meg újra kezét s ekkor már nagy örömömre nem rántotta ki enyéim közül. - Itt nem csak a gyerek a baj igaz? - mondtam neki megértően.

Furcsa és fájó őt így látni. Tudom, hogy ebben az egészben több van. Nem csak azért van ennyire összetörve mert nem akartam azt a gyereket. Tuti, hogy van valami más baj is.

A mondatom után gyorsan az ablak felé pillantott. Gyengéden megfogtam állát majd felém fordítottam mire ő lehajtotta fejét. Nem mert vagy csak egyszerűen nem tudott a szemembe nézni. Tudtam, hogy úgy nem fogja elmondani ha bent van Casy ezért ki küldtem őt.

-Casy ki mennél? Várj meg kint, majd megyek. - próbáltam minél kedvesebb hangon mondani ne hogy még a végén őt is megbántsam.

Mondatomra csak egy apró, megértő bólintás volt a válasz. Miután becsukta maga mögött az ajtót ismét Cara felé fordultam.

-Mondd el. Kérlek. - néztem mélyen a szemébe s próbáltam azt sugallni, hogy nekem elmondhat bármit hisz én megértem.

Cara szemszöge*

Nem akartam elmondani neki mit érzek. Nem akarom senkinek sem elmondani. Éreztetek már úgy, hogy egésznap csak sírnátok? Amikor van egy fiú az életetekbe akit szerettek de ő mást szeret és elmondanátok neki, hogy szeretitek csak nem meritek, mert tudjátok, hogy azzal két tűz közé keveritek őt és az fáj neki?! Amikor ő minden amit szeretnél de nem lehet a tied. Kegyetlen érzés. És amikor már tényleg úgy érzed, hogy padlón vagy és már nem bírod akkor kiakadsz és csak az arcába kiabálnád, hogy „idióta vedd már észre, hogy SZERETLEK!”.

-Nem akarom, hogy neked rossz legyen. Ha nem szeretnéd ezt a babát megértem. Ne tedd tönkre az életedet miattam. Én nagyon szeretlek téged.-majd itt mély levegőt vettem hisz a könnyeim már esésre voltak felkészülve.

-Soha nem gondoltam volna, hogy lesz majd egy fiú akit ennyire fogok tudni szeretni. És az, hogy mást szeretsz az.. az egyszerűen felemészt. Féltékeny vagyok Casyre hisz ő bármikor érezheti az illatod, bármikor megcsókolhat vagy épp megölelhet. Mindent…érted? És ezt rettenetesen fáj. -mondatom végére már patakokba folytak a könnyeim. 

Láttam Justinon ahogy elgondolkodik a dolgon. Szép lassan leült mellém, belehúzott az ölébe majd jó szorosan megölelt. Éreztem szíve minden egyes dobbanását. Ahogyan kiszívta majd kifújta a levegőt.Mindent.