Sziasztok.:)♥ Meghoztuk az új részt. Reméljük tetszeni fog. Köszönjük a kommenteket. Szeretés van♥♥
23. rész
Istenien aludtam. Hónapok óta végre most normálisan tudtam
aludni. Semmi rossz álom, semmi aggódás, semmi félelem. Boldog voltam. A világ
legboldogabb embere, hisz az a csodálatos férfi feküdt mellettem akit a
legjobban szeretek.
Reggel a nap sugarainak simogatására keltem. Mosolyogva ültem
fel az ágyon. A mellettem levő helyre pillantottam majd csalódottam láttam,
hogy ott már nem fekszik senki. A éjjeliszekrényem felé fordítottam a fejemet
majd egy vázába rakott egy szál rózsával találkoztam. A vázán a „Jó reggelt
Szépségem” felirat díszelgett.
Ennél jobban nem is indulhat a napom -gondoltam magamba
majd elindultam megkeresni Juss-t. A konyhába üldögélt. Mikor beléptem nekem
háttal ült ezért lassan oda sétáltam hozzá majd hátulról szép lassan megöleltem.
-Már fent is vagy? -kérdezte mosolygósan majd az ölébe
húzott. -Szép reggelt csináltam neked? -mosolygott elégedetten.
-Jó volt, de a legjobb lett volna, ha a csókjaidra ébredek.
-mosolyogtam majd megcsókoltam telt ajkait.
Megreggeliztünk majd átmentük Justinékhoz. Elmeséltünk
mindent a szüleinek majd közben áthívtuk anyáékat is és átbeszéltünk minden
fontos dolgot. Természetesen itt a gyerekről beszélek.
-Már nem fordulhattok vissza szóval határozottan kell az új
életetek felé állni. -kezdte Justin anyukája.
Azt hittem, hogy majd egy unalmas beszélgetésről lesz szó.
Valami olyasmiről, hogy elkezdenek nekünk mesélgetni a régmúltjukról meg
ilyesmi, de nem így volt. Nagyon jót beszélgettünk és végre sikerült a 4
szülőnek közelebbről is megismerniük a másikat.
-Szóval…mi minden költséget vállalunk. Holnap megnézünk pár
házat és abból választunk. Mi a házatokról gondoskodunk míg Justin szülei a
baba cuccairol. -mondta anya majd kiemelte a számukra és számunkra is fontos
részt. -Muszáj lesz munkát találnod. -fordult oda Justinhoz.
-Ez csak természetes. -mondta Justin full komolyan.
Miután anyáék haza mentek mi felmentünk Justin szobájába.
Filmet szerettünk volna nézni de nem nagyon jött össze. Már csak egy gombnyomás
választott el minket a romantikus Felhők fölött 3 méterrel-től mikor megszólalt
Justin telefonja. Mikor felvette hangja kicsit idegessé vált.
-Jól van már. 5 perc és ott vagyok. -mondta majd lecsapta a
telefont.
Felállt az ágyról, beleugrott cipőjébe majd elrohant.
Justin szemszöge*
Nick hívott, hogy azonnal menjek a házához mert Dave szét
verette már a társaságot csatlósaival, miközben ő a szobájába van elbújva.
Nick egy jó barátom. Nem épp az igazi barátokhoz tartozik,
de régen mindig tőle kaptam anyagot ezért ezt most viszonoznom kell. Dave pedig
az az ember akitől Nick a drogot szerzi. Gondolom a szerencsétlen már megint
nem fizette ki az adósságait.
Mikor oda értem nem éppen kellemes fogadtatás fogadott.
Mihelyst beléptem nekem esett két gorilla. Már a világomról nem tudtam mire
Dave hangját hallottam meg.
-Hagyjátok. -parancsolt rájuk. -Justin Bieber. -jött felénk
majd lenézően rám pillantott. -Anyucinak és apucinak sok pénze van nem? Mentsd
már meg azt az áldott jó barátodat.
Elgondolkoztam. Cara szüleinek a pénze már rajta van a
bankkártyámon, abból kitudom fizetni. Nem tétováztam és nem is gondolkoztam
sokáig.
-Kifizetem. -jelentettem ki.
Dave elvitt a bankba ahol átutaltam a számlájára az összes
pénzem. Cara tuti ki fog nyírni de majd megoldom. Csak, hogy holnap házat
fogunk nézni és ha megtaláljuk a megfelelőt és megakarjuk venni a nyomorék
fejem miatt majd nem tudjuk mert a pénzt átutaltam Dave-nek. Ügyes vagy Justin
ezt már megint megcsináltad.