Fun.

Sziasztok.:) Mint láthatjátok elég sok változás van a blogba.(kinézetileg)

Jobb oldalt megtalálhatóak a szereplok. Új háttérrel és egy fejléccel gazdagodtunk. Reméljuk tetszik az új kinézet.

 És meghoztuk az új részt is. Reméljuk az is tetszeni fog.:)

UI.: Koszonjuk,hogy olvassátok. I love you.♥

9.rész.

Nem igazán értettem,hogy most mit is tortent,de nagyon aggódtam. Féltem,hogy valami hulyeséget csinált vagy valaki bántotta. A gondolatok csak úgy cikáztak az agyamba. Nem tudtam,hogy mit csináljak. Próbáltam keresni egy ápolót,de sehol se volt senki. A recepciós is valahova elment.

*Jó kis korház,sehol egy árva lélek.* Gondoltam magamba. Mivel nem találtam senkit ezért visszamentem és újra tárcsáztam Justin számát de nem vette fel. Még soha nem aggódtam így egy fiúmért sem. Sírni akartam,de erosnek kellett lennem és minél elobb ki kellett találnom valamit.

Megpróbáltam Desty-t hát ha felveszi. Szerencsémre második csorgésre fel is vette.

-Mivan Jussal? - szóltam bele a telefonba.

-Gyere ide amilyen gyorsan csak tudsz,kérlek. Nem tudom mit csináljak. - sírta el a telefonba mondatát.

Ha még eddig nem aggódtam eléggé most már tuti. Felkaptam a telefonom és a pénztárcám,írtam egy kis uzenetet az ápolóknak,hogy ne aggódjanak és,hogy majd jovok a borondokért.

Futva rohantam ki az épuletbol. Végig futottam az egy és fél órás utat. Nem is észleltem a fáradságot csak egyetlen dolog érdekelt ami nem volt más mint,hogy minél elobb Justinékhoz érjek.Befutottam az erdobe majd a kis faház felé vettem az irányt. 

Oda érve láttam ahogy az egész ház világ. Mindenhol fel volt kapcsolva a villany. Befutottam s rogton Jus szobája felé indultam. Mikor benyitottam a két nevetgélo emberrel találtam szembe magam. Nem tudtam,hogy sírjak e vagy nevessek. Egy részt megkonnyebbultem, hogy nincs semmi baja. Más részt pedig rohadt duhos voltam rá.

Értetlenul álltam ott és figyeltem oket,mire Justin észbe kapott és felém sietett.

-Cara. El sem hiszed mennyire jó újra látni. - olelt meg mosolygósan,de én elloktem magamtól.

- Mi van? Nincs semmi bajod? Mi volt ez az egész? Csak miattad kijottem szó nélkul a korházból, át futottam egész New Yorkot, halálra aggódtam magam erre neked semmi bajod? - akadtam ki, majd bombáztam el kérdésekkel.

- Korházban voltál? Istenem jól vagy? Miért voltál ott? Mit csináltál? - fogtam meg két kezével arcomat,de én hátrébb léptem.

-Az most mindegy. Inkább magyarázd meg,hogy mi a francért vertetek át?

- Ez csak egy kisebb tréfa volt. Szerettem volna,hogy vissza gyere és ezt csak így tudtuk elérni.

- Hát gratulálok. Nagyon jó kis tréfa volt. Kár,hogy nem nevetek rajta. Rohadtul nem értem,hogy most ez mire volt jó. Miért nem jottél utánam? Azt gondoltad,hogy a hulye tréfáddal majd a karodba ugrok? Eddig nem haragudtam rád,de elérted,hogy haragudjak. - mondtam majd azzal rogton kiindultam a házból.

Nem érdekelt,hogy ez most,hogy esett neki. Tanulja meg,hogy vannak dolgokba határok és most rohadtul átlépett egyet.